Sokáig dolgoztam alkalmazottként fiatal koromban. Hajtottam és próbáltam mindent megtenni, amit a főnökeim kértek tőlem. Ilyen volt például a munkaidőm utáni fuvarok sokasága. A hévégéimen is vállaltam pluszmunkát és amit csak lehetett azt félretettem, mert úgy gondoltam, hogy egy szép napon saját céget alapítok, ami konténer rendeléssel foglalkozik.
Mivel a túlóráimban is én tartottam az ügyfelekkel a kapcsolatot, így tudatosult bennem, hogy mire van még szükségük, ami szorosan kapcsolódik a konténeres sittszállításhoz és a hulladék elszállításához. Elmondható többségében, hogy ezek a konténerek építkezésekhez és felújításokhoz kerül ki, de nem mindegy a költségvetés miatt, hogy a hulladékszállítás során mennyibe kerül a konténer bérlés ára? Az építkezéseken van sokszor földminka is, ahova munkagépek kellenek. Ezek közül is a kis egyszerű baobcat is képes a feladatok elvégzésére.
24 évesen megalapítottam a családi vállalkozást és a spórolt pénzemből a jó Isten segítségével egy takaros ki teherautóra tettem szert, amivel sittet szállítottam. A szintén kemény munkámnak és rengeteg időm ráfordításának köszönhetően vettem még egy teherautót, valamint egy bobcat-et. A földmunkákat egy barátom végezte, így tudtam, hogy jó kezekben van a gép és vigyázni fog rá.
Immár két teherautó állt rendelkezére, ha az ügyfelek konténer rendelés miatt telefonáltak és tudtam, hogy ha a korábbi évek kitartása szerint végzem a munkám és kiszolgálom a megrendelőket, akkor már a saját cégem erősítem a megbízhatósággal és a pontossággal is. Nem beszélve róla, hogy ekkor is volt hétvégi fuvarra igény és munkaidőn túli sitt elszállítására, hogy másnap zökkenőmentesen haladjon a földmunka.
Így lett 2020-ra családi válalkozásomban 4 konténer szállító teherautó és 2 bobcat. Vállalom továbbá, hogy precízen és pontosan józanul jelenek meg, tiszta ruhában a munkámból kifolyólag nem éppen tisztának mondható szakmában. A megbeszélt áraknak megfelelő összegárt szállítom el a hulladékot és nincsenek apróbetűk kikötések a konténer rendelés árak terén, amivel más vállalkozások játszanak, valamint csak és kizárólag számlával vagyok hajlandó elvégezni a munkát, amiről befogadó nyilatkozatot állítok ki minden megrendelőmenk. Remélem Önt is elégedett ügyfeleim között tudhatom majd.
|